Kiss Ilona

Ismerj meg

- néhány gondolat -

Nem lehetsz mindenben elsőre tökéletes. Szabad tanulnod és gyakorolnod is menet közben! :)

Az én szupervizor-coach kivételességem a saját változásaim megéléséből fakadó erőm és hitem, valamint a mások megértése. Vallom, hogy legyen bármilyen helyzet és bármilyen kezdő kiindulási pont a közös munkánkban, nem számít! Az számít csupán, hogy ketten együtt hova és meddig tudunk eljutni! És hiszem, hogy a közös munkánk az ügyfeleimet a „vágyott csúcsokig” és azon túlra is elviszi! Ez az, amiben kétely nélkül hiszek!

Álmodni sem mertem arról az életről, amit kialakítottam.

Kiss Ilona vagyok. Vezető, diplomás szupervizor-coach, édesanya és nő. Az én történetem egy piros 5%-ról szól. (László, 2023) Arról az útról, hogy egy bántalmazó gyermekkorból és a tanult tehetetlenségből hogyan lett mára egy szárnyaló életem, merész célokkal és álmokkal. Boldogan.

Erdő, útjelzővel

Honnan indultam?

Húsz évvel ezelőtt, kezdő vezetőként találtam rá a szupervíziónak a hivatásomat leginkább segítő módszerére. Ez a gyakorlati megtapasztalásom vitt el a szupervizor, majd a szupervizor-coach képzésre, ahol „csak” a munkámba szerettem volna visszavinni változásokat. S közben az egész életem megváltozott… Értelmet nyert a múltam, miközben felismertem, hogyan tudok változtatni a saját magam és a szupervízió és a coaching által mások életén!

9 évvel ezelőtt ugyanis az onkológiai bizottság elé menve – nem tudva milyen döntés fog születni a műtétem után – tettem egy ígéretet és hoztam egy döntést. A döntés arról szólt, hogy függetlenül mekkora a baj, végig fogom küzdeni az utamat! Akkor is, ha időben diagnosztizálva a betegségemet a gyógyulási esélyem 95%-os, de akkor is, ha a négyes stádiumban csupán 5% lenne a gyógyulási esélyem!

Tanult tehetetlenségben nőttem fel… és ezt nem akartam mintául adni a Lányomnak és a környezetemnek! Sokáig egy saját kezűleg leírt piros színű 5%-om fotója volt a telefonom képernyővédője. Hogy bármikor, ha túl nehéznek, szinte reménytelennek érzek helyzeteket, akkor se feledjem el, hogy a döntés rajtam is múlik, nem csak a százalékokon! Mert 5%-kal is meg lehet nyerni egy gyógyulást és 95%-os eséllyel is bele lehet halni a betegségbe!

Át tudtam dolgozni a betegségemet és mindennek a megtapasztalása pedig a munkámon túl beépült az életembe, az életem megélésébe és a hivatásom révén mások életébe!

Életem nagy kérdései

Az én történetem épp ezért a csúcsok kereséséről és meghódításának eredményéről is szól – olyan életről, amelynek a létezéséről korábban álmodni sem mertem! Arról, hogyan sikerült a tanult tehetetlenségből, egy nagyon nehéz gyermekkorból és egy gyermekkori álomból, hogy tanító néni leszek eljutni egy nagyobb álomig: másokat segíteni abban, hogy azzá váljanak, akik lehetnének anélkül, hogy ennek felismeréséhez át kellene esniük a rák betegségén.

Hiszen az alábbi kérdések nyíltan vagy latensen mind ott vannak a szupervízió és a coaching folyamataiban: Azt az életet élem, amit szeretnék? Azzá váltam, akivé szerettem volna? Hogyan tudom jobban betölteni a hivatásomat? Hogyan tudok könnyedebben lenni a szakmai szerepemben? Hogyan tudom jobban, boldogabban élni az életemet?

Változásaim

A szupervízióra és a coachingra találásom óta az életem körülményei és a személyiségem alapvetően optimista szemlélete nem változott, de abban óriási a különbség, ahogyan értelmezem a velem történteket, s ahogyan reagálok rájuk! S ez a szupervízió és a coaching lénye!

Segített, hogy önmagamra és a körülöttem élőkre, akárcsak a nehézségekre és a nehezebb érzésekre elfogadóbban, együttérzőbben, kedvesebben és „melegebb lélekkel” tudjak ránézni. Hogy a nehézségekben meglássam a kihívásokat, a konfliktusokban a fejlődés lehetőségét, a változásokban az egyre boldogabb élet lehetőségét.

Mert a szupervízió és a coaching által nem csak az emberekkel való bánásmódom, hanem a gondolkodásom és a világban való létezésem is megváltozott… Jobbá váltam. A hivatásomban és a magánéletemben is.

Végzettségeim:

  • Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskola – általános szociális munkás
  • Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar - szupervizor
  • Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar – szupervizor-coach

Tagságaim:

 logó
Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társasága
 logó

Tudj meg többet...